Nyári tábor a MESZESI TANODÁBAN
Készült a MIOK a hátrányos helyzetű emberekért alapítvány által megszervezett és lebonyolított „Nyári Tábor” projektről.
Helyszín: Meszesi Tanoda 7629 Pécs Pákolitz István utca 33.
Résztvevők: 17 fő a Nyári Táborba jelentkezett tanuló.
A Tábor pontosan megtervezett napirend szerint zajlott: a tízórait követően rövid beszélgetés keretén belül a gyerekek elmondhatták, hogy érezték magukat az előző, aznap milyen a hangulatuk, hogy érzik magukat. Az ebéd menüjét az előző héten ők választhatták ki. Ebéd után, aki igényelte a babzsák fotelekben heverészhetett, a pihenést halk, nyugtató zenehallgatással támogattuk.

1.nap
A Tanoda éves 90 fős Családi rendezvénye rendezvény a tábor első napjára esett. A délelőtt közös főzéssel, beszélgetésekkel, játékokkal telt el. Ebéd után sportversenyek zajlottak, ahol a csapatok egymással versenyeztek.


2.nap.
A közös tízórait követően a gyerekek megismerkedtek a nemezeléssel: beszélgettünk а kézműves technika történetéről, a gyapjúból készíthető használati tárgyakról, majd egy nemez labdát készítettek. A nemezelésben nagy élvezettel vettek részt, hosszú időre lekötötte a figyelmüket. Az elkészült labdákat a napon szárítottuk meg és már aznap haza is vihették őket. Ebéd után rövid pihenőt követően a Filmklub keretén belül az ,Egy kutya négy élete" című családi filmet néztük meg. Ezt követően elmondhatták a véleményüket a filmről, a látottakhoz kapcsolódó élményeikről beszélgettünk. Az uzsonnát követően a gyerekek az árnyékos udvaron mozgásfejlesztő eszközökkel játszottak, fociztak, bújócskáztak.


3. nap
A délelőtt folyamán társasjátékokkal játszottak, volt, aki rajzolt, színezett. Ebéd után az Állatkertbe mentünk, már a buszon nagyon izgatottak voltak, várták a kirándulást. Az állatkert megtekintése részben szervezetten, részben fakultatív módon történt, minden gyermek részére biztosítottuk a lehetőséget, hogy ki-ki kedve szerint ismerkedhessen az Állatkert lakóival. A gyerekek egy váratlan és emlékezetes élménnyel gazdagodtak: találkoztak egy idős bácsival, aki gimnazistaként az 50-es évek végén részt vett az akkori Állatkert építésén és nagyon szívesen sok érdekes történet mesélt a gyerekeknek. A kirándulás egy jégkrém elfogyasztásával zárult.



4. nap
A délelőtti program az építés, konstruálás jegyében zajlott: legóból (egy összeállított doboz építőjátékot kapott minden tanuló, a dobozban összeszerelési útmutató is el volt helyezve), az elemekből hajító eszközt és elektromos búgócsigát építhettek. A sikeres alkotásokat ki lehetett próbálni és mindenki édességet kapott. A játéknak hatalmas sikere volt, órákra lekötötte a figyelmüket és az érdeklődésüket. Az ebéd utáni pihenőt követően az agyagozás technikájával ismerkedhettek meg a gyerekek. Érdekes és kreatív alkotásokat készítettek, amit a száradást követően a későbbiek során ki is festhetnek vagy egyéb módon feldíszíthetnek.



5. nap
Tízórai után a Filmklub keretén belül megnéztük„A fiú, aki befogta a szelet" című filmet. Filmnézés után beszélgettünk arról, kiben milyen érzéseket, gondolatokat ébresztett a történet, miben hasonlít a főhős kisfiú élete az ő életükhöz. Délután kisvonaton utaztuk körül a Belvárost, a program és a Tábor fagylaltozással zárult.



